Köszöntjük a PAX Televízió új honlapján!

Főoldalunkon aktuális műsorunkból láthat válogatást. A Napi műsor menüpontban az adott nap, a Heti műsor menüpontban pedig az adott heti műsort tekintheti át, illetve korábban vetített műsoraink között is böngészhet.

Megújult internetes áruházunkban, melyet a WEB Shop menüpontban érhet el, kedvező áron rendelheti meg keresztény és más vallási témájú könyveinket, illetve a népszerű  műsorainkhoz csatlakozó termékeket (többek között a Mesterkurzus-sorozatot).

Jó böngészést kívánunk!

E-mail:
Jelszó:

 

 

Vallásközi konferenciák- Református – Krisna-hívő párbeszéd III.

3. rész: Református-Krisna-hívő párbeszéd

A párbeszéd egy rendezvénysorozat része, melynek címe „Vitatkozzunk szelíden" - Vallásközi Konferenciák. Ez a sorozat lehetőséget ad arra, hogy alkalmanként egy-egy témát alaposabban megbeszéljünk két vallás képviselőinek részvételével. A rendezvénysorozattal azt szeretnénk bemutatni, hogy a különböző vallású emberek békésen élhetnek egymás mellett, miközben ismerik, és őszintén meg tudják vitatni a világnézeteik közötti hasonlóságokat és eltéréseket is.
Ezúttal a téma szentség és életút, Dr. Nagypál Szabolcs moderátor vezetésével Kodácsy Tamás református lelkész és Sivarama Swami, a magyar krisna-túdatú hívők vezetője beszélget.